Rólunk

A Hórakukk Ovisuli és Fejlesztőház régóta dédelgetett álmunk, amelyet 2012-ben sikerült megvalósítanunk. Azzal a céllal jött létre, hogy a gyerekek magabiztosan és szilárd alapokkal kezdjék az iskolát, és állják meg helyüket az élet más területein is. Lelkesedésünk, és a gyerekek iránti szeretetünk azóta is töretlen. A jól bevált és sikeres tananyagunkat folyamatosan megújuló módszerekkel igyekszünk számukra érdekessé, és befogadhatóvá tenni. Éppen ezért programunk részét képezi például a sakk játékos megismerése, melyet a fejlesztő foglalkozások különböző területeibe is bele tudunk csempészni. A kognitív fejlesztések mellett nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásfejlesztésre is, hiszen a kettő szorosan összefügg. A velünk töltött idő alatt fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megtanulják, a mai rohanó világban egymásra is fontos odafigyelnünk.

A Hórakukk megálmodói:

Krámli Éva
Lukácsné Kónya Gabriella

Helyszíneink:

 

 
Hórakukk Zugló:

1142 Budapest,
Dorozsmai u. 140.


 

 

Hórakukk Erzsébetliget:

1165 Budapest, Hunyadvár u. 43/b
Corvin Művelődési Ház-Erzsébetligeti Színház