Táboraink

Táboraink

Bejegyzésünkben megtaláljátok táboraink pontos helyét, idejét és tematikáját. Elöljáróban néhány gondolat:

Többen kérdeztétek, milyen programokat tervezünk a gyerekeknek a táborozások idejére.
Noha nem tudunk kibújni a bőrünkből, és rengeteg játékkal, rejtvénnyel, ismeretanyaggal készülünk, a nyári táborok elsősorban nem a tanulásról szólnak, hanem az örömteli, élménydús, vidám együttlétről.
Minden táborunknak van fő-fő szervezője, aki összeállítja a tematikát, kitalálja a kirándulás helyszínét, megszervezi és összeállítja a programokat, napokra (sokszor órákra) lebontva. A kollégák mindenben segédkeznek neki, így mire eljön a nagy nap, és hétfő reggel kinyílik a tábor kapuja, készen állunk, a legapróbb részletekig.
A tevékenységeket úgy tervezzük meg, hogy minden gyerek jól érezze magát, a picurka először táborozó éppúgy, mint az évek óta visszajáró “nagy” iskolás.
Fontosnak tartjuk, hogy minden nap elegendő időt töltsünk szabad levegőn (ez csak egész napos eső esetén maradhat el), így a naptej nélkülözhetetlen kellék a gyerekek táskájában! Ugyanez okból, valamint, hogy a kis művészek tehetsége kiteljesedhessen, olyan öltözetet kérünk, ami bátran összemaszatolható.
Mert bizony vágunk, ragasztunk, festünk, főzünk, fűzünk, varrunk, ugrabugrálunk, mindenfélét kipróbálunk, ami nagyon tetszik a gyerekeknek.
Az étkezést mi biztosítjuk a reggelitől egészen az uzsonnáig, csak egy kulacsra van szükség, amit a várható nagy melegben kivihetünk magunkkal a játszótérre.
Most is minden táborunkban lesz meglepetés-program, hiszen hosszú évek óta azt tapasztaljuk, hogy ennek nagyon örülnek a gyerekek. Mi is lelkesen készülünk, és várunk minden kis ovist/iskolást nagy szeretettel!

 

Nyári táboraink:

2024.07.01- 2024.07.05. LogIQ tábor (Zugló)


Ajánlott korosztály: 4,5-10 éves korig

Tábor díja: 71.900 Ft/fő/hét

Early bird kedvezmény 2024.május 10-ig: 66.900 Ft/fő/hét

Tábor helye: Hórakukk ZUGLÓ

 

2024.07.08- 2024.07.12. TSMT I. tábor (Zugló)


Ajánlott korosztály: 4,5-10 éves korig

Tábor díja: 71.900 Ft/fő/hét
Early bird kedvezmény 2024. május 10-ig: 66.900 Ft/fő/hét
Tábor helye: Hórakukk ZUGLÓ


2024.07.08- 2024.07.12.
TSMT II. tábor (Erzsébetliget)


Ajánlott korosztály: 4,5-10 éves korig

Tábor díja: 71.900 Ft/fő/hét

Early bird kedvezmény 2024. május 10-ig: 66.900 Ft/fő/hét

Tábor helye: Hórakukk Erzsébetliget

 

2024.07.15- 2024.07.19. HóraKutató tábor (Zugló)


Ajánlott korosztály: 4,5-10 éves korig

Tábor díja: 71.900 Ft/fő/hét

Early bird kedvezmény 2024. május 10-ig: 66.900 Ft/fő/hét

Tábor helye: Hórakukk ZUGLÓ

 

 

2024.07.22- 2024.07.26. HŐSÖK nyomában tábor (Zugló)


Ajánlott korosztály: 4,5-10 éves korig

Tábor díja: 71.900 Ft/fő/hét

Early bird kedvezmény 2024. május 10-ig: 66.900 Ft/fő/hét

Tábor helye: Hórakukk ZUGLÓ

 

 

2024.07.29- 2024.08.02. TSMT III. tábor (Zugló)


Ajánlott korosztály: 4,5-10 éves korig

Tábor díja: 71.900 Ft/fő/hét

Early bird kedvezmény 2024. május 10-ig: 66.900 Ft/fő/hét

Tábor helye: Hórakukk ZUGLÓ

 

 

A táborok díja 5 napra értendő/tábor.


Mit tartalmaz a díj?

· Napi 4 étkezést (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna)

· a felhasznált anyagok, eszközök költségeit

· a hazavihető ajándékok költségeit

· az esetleges külső helyszíni programok díját

· és nem utolsó sorban izgalmas programokat hétfőtől-péntekig, minden nap 8:30-16:30-ig!

 

Early bird kedvezmény ideje: 2024. 05.10-ig.

Testvér kedvezmény: -5000 Ft a második gyermek után a teljes tábori díjból.

Kedvezmény több tábor esetén: -5000 Ft a második tábor, illetve a további táborok teljes árából.

A kedvezmények nem összevonhatóak!

(Pl.: Early bird + testvérkedvezmény)

A jelentkezés feltételei:

- 30.000 Ft foglaló befizetése táboronként, személyesen a Dorozsmai utca 140. szám alatt a Hórakukk Zugló Fejlesztőházban (Hétfőtől-csütörtökig 8:00-tól 16:00-ig) vagy a Hórakukk Liget Fejlesztőházban a pedagógusoknál. (A fennmaradó összeg befizetése az aktuális tábor kezdetekor esedékes.)

Tábor lemondásának feltételei:

Abban az esetben tudjuk egy alkalommal átvezetni a foglalót egy másik táborra, ha az aktuális tábor kezdése előtt minimum 10 nappal, írásban történik a lemondás, vagy igazolt megbetegedés esetén (melyet szintén írásban kérünk jelezni).

Minden más esetben, ha egy gyermek nem tud részt venni a már lefoglalt táboron, a foglalót nem áll módunkban visszafizetni, a táborral járó előzetes költségek miatt.

Nagyon fontos a Jelentkezési lap letöltése és e-mailben való viasszaküldése innen, a Hórakukk honlapjáról!

Kérjük, a jelentkezési lapra írjátok rá, hogy melyik táborra jelentkeztek (akár több tábort is fel lehet tüntetni egy jelentkezési lapon)!

Táborainkban korlátozott számú hely van, ezért a jelentkezők sorrendje a befizetett foglalóknak megfelelően alakul.

Szeretettel várunk minden régi és új táborozót!

 

Üdvözlettel:

Éva (06-30-296-66-69), Gabi (+36-30-643-6474)
és a Hórakukk csapata